2016. november 13.

Stroke: biztató eredménnyel zárult egy amerikai őssejtkísérlet

Amerikai kutatók példa nélküli őssejtterápiája sikeresen segített stroke-os betegeket abban, hogy visszanyerjék motorikus funkcióikat és ismét járjanak. A Stroke című amerikai tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban a Stanford Egyetem kutatói módosított donorőssejteket fecskendeztek be közvetlenül olyan betegek agyába, akiknek mozgásfunkcióit károsította súlyosan a betegség.

"Ismét járnak azok a betegek, akik eddig tolószékhez voltak kötve. Ismét képesek mozgatni hüvelykujjukat azok, akik eddig képtelenek voltak erre" – idézte Gary Steinberg professzort, a tanulmány vezető szerzőjét az egyetem közleménye.
A klinikai próbákba 18 beteget vontak be. A terápia alkalmazásakor kis lyukat fúrtak a betegek koponyájába, ezen keresztül fecskendezték be az őssejteket számos helyre a stroke károsította területek határvonalán. Az SB623 nevű őssejt felnőtt donorok csontvelőjéből származott, amelyeket módosítottak, hogy jótékonyan megváltoztassa a sejtek képességét a neurológiai funkciók helyreállítására.
A betegek átlagéletkora 61 év volt. Valamennyien a beavatkozás előtt hat hónappal-három évvel estek át első és egyetlen stroke-jukon. Egyes betegek képtelenek voltak járni, mások nem tudták a kezüket mozgatni.
A beavatkozást enyhe érzéstelenítésben végezték, a betegek maguknál voltak mindvégig, és már másnap elhagyhatták a kórházat. Az eredmények szerint valamennyi betegnél jelentős javulás következett be egy hónapon belül és ez a javulás hónapokon keresztül folytatódott. Nem figyeltek meg rendellenességet a betegek vérében, néhányuknál múló hányinger és hányás lépett fel, 78 százalékuk panaszkodott fejfájásra. A kutatók kimutatták, hogy a befecskendezett őssejtek a beavatkozás után egy hónappal elkezdtek eltűnni, és két hónap alatt teljesen eltűntek. A tanulmány azt is felfedte, hogy a stroke betegek állapotában beállt javulás független volt életkoruktól vagy betegségük súlyosságától.
"Idősebb emberek általában nem reagálnak ugyanolyan jól a kezelésekre. De mi azt tapasztaltuk, hogy a 70 évesek állapota is jelentősen javult" – mondta Steinberg.
A kevés emberrel végzett klinikai próbával elsősorban az eljárás biztonságosságáról akartak meggyőződni a szakemberek, az ígéretes eredmények azonban megnyitották az utat egy szélesebb körű klinikai vizsgálat előtt, amely hamarosan kezdődik.
Forrás: 

Nincsenek megjegyzések: