2015. július 11.

Magyar Balneológiai Egyesület 2015. évi Nagygyűlése

Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga!
Kedves Érdeklődő!
Tisztelettel meghívom Önt a Magyar Balneológiai Egyesület Nagygyűlésére, melyet 2015. november 20-22. között Szolnokon rendezünk meg. 
Ezen „Meghívó”-ban megtalálja mindazon információkat, melyek alapján remélhetően úgy dönt, hogy részt vesz ez évi rendezvényünkön.
Tradíció, hogy egy főtémát választunk a tudományos programunk vezérfonalául. Ez idén a „Mozgásszervi betegségek kezelése a balneoterápiától a gyógyszerekig” címet viseli. A téma remek alkalmat teremt arra, hogy mindenki – így Ön is - hozzátegye saját tapasztalatát, hiszen ki nem kezelt balneoterápiával antikoagulált vagy immunszupprimált beteget. A fő téma meghívott előadóival áttekintjük a reumatológiai betegségek kezelését a balneoterápiától a biológiai terápiáig, hangsúlyozottan a balneoterápia helyére a modern időkben. A fő témán kívül várjuk tagtársaink – így az Ön - kutatási eredményeinek bemutatását és egy-egy közérdeklődésre számot tartó téma összefoglaló bemutatását. Terveink szerint egy szekció lesz, s nem tartunk külön poszter szekciót. Amennyiben kellő számú „szakdolgozó” (azaz gyógytornász, asszisztens, nővér) jelentkezik részükre a tudományos program egy részével párhuzamosan továbbképző tanfolyamot tervezünk.
Ebben az évben különösen várjuk tagtársainkat a nagygyűlésre, mivel a jelen vezetőségnek letelt a mandátuma, új vezetőséget, tisztségviselőket kell választanunk. A vezetőségválasztást természetesen már november előtt előkészíti a vezetőség március 13-i ülésén megválasztott háromtagú jelölő bizottság. A jelölő bizottság tagjai: dr. Aradvári László (Hévíz; e-mail: aradla@freemail.hu), dr. Gömör Béla (Budapest; e-mail: gomorbela@gmrbt.hu) és dr. Péntek Irén (Budapest; e-mail: iren.pentek@gmail.com). A bizottság tagjai aktívan is kérni fogják az Ön véleményét a jelöléshez, de a fenti elérhetőségükön javaslatait eljuttathatja hozzájuk. Erre külön biztatom Önt! A november 20-i első meghirdetésben sorra kerülő közgyűlést, határozatképtelenség esetén november 21-én, szombaton délután tartjuk meg, hogy az új vezetőség még aznap este megválaszthassa tisztségviselőit.
Nagygyűlésünk színhelye Szolnok a gyógyvizekben gazdag Alföld közepén található. Noha gyógyvíz itt is található, de Szolnokot jobban ismerjük festészetéről, vasúti csomópontjáról semmint fürdővárosi mivoltáról. Remélhetőleg rendezvényünk változtat ezen a helyzeten, amit jelez, hogy a megye és a város vezetői vállalták a védnökséget. A rendezvényünk a helyi szervezők lelkesedése és anyagi támogatása nélkül nem jöhetne létre. Ezért jár köszönet a Szolnoki MÁV Kórháznak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Reumabetegekért Alapítvány-nak, személy szerint dr. Rudner Ervin főigazgatónak és dr. Kovács Attila főorvosnak. A jó hangulatot a nyitóvacsora retro hangulata és a banketten – a Mezőkövesden megismert – Tutti Frutti Duo szereplése biztosítja. Kérem, ne hagyja ki ezt az alkalmat!
Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr! Remélem, találkozunk Szolnokon. Várjuk jelentkezését!
Tisztelettel:
Prof. Dr. Géher Pál
a Magyar Balneológiai Egyesület elnöke

Nincsenek megjegyzések: