2015. január 23.

Ismerkedjen meg a Békés Megyei Harcművész Szövetséggel

A Békés megyei Karate Szövetség a megyei szövetségek közül az elsők között, 1984-ben alakult meg. Létrejöttét azaz igény indokolta, hogy az akkor szinte semmi megbecsülést nem kapó, és alig megtűrt harcművészek egy érdekvédelmi szövetségbe tömörüljenek. Így ítélte meg az akkori Békés Megyei Ifjúsági és Sporthivatal is, hiszen akkori munkatársai sokat segítettek a megyei szövetség kezdeti, botladozó lépéseinek kiigazításával. 
A szövetség alakuló ülésén részt vett a magyar karate-élet egyik legjelentősebb sportdiplomatája, Popper György is, aki tanácsaival segítette a szövetség munkáját. Szintén sokat segített Dr.Leyrer Richárd, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke is.
A szövetség élén kezdettől fogva, először titkári, majd általános szakfelügyelői és végül elnöki funkcióban Gregor László All-Style karate mester áll. Az utóbbi tízenöt évben rendszeresen megrendezik a megyében a különböző korosztályos bajnokságokat – nagy sikerrel. Jó és sportszerű hangulat, megfelelő bíráskodás, tisztességes érmek, oklevelek, kupák teszik emlékezetessé ezeket a versenyeket, amelyen különböző stílusú sportbarátok találkoznak, s itt a barátság szó nem egy elcsépelt kifejezés! Békés megye harcművészei mindig is híresek voltak arról, hogy itt az egyes harcművész irányzatok tisztelik egymást és összetartanak! Egymás tisztelete a legfőbb kritériuma a szövetségbe való bekerülésnek.
Ez a szellem azt eredményezte, hogy különböző irányzatú klubjaink nagy részében megfelelő szakmai munka folyik, a nyílt megyei bajnokságok következtében jó képességű, több stílus sajátosságait ismerő, sokoldalú harcművészek nevelődtek ki.

A Békés megyei Karate Szövetség a megyei szövetségek közül az elsők között, 1984-ben alakult meg. Létrejöttét azaz igény indokolta, hogy az akkor szinte semmi megbecsülést nem kapó, és alig megtűrt harcművészek egy érdekvédelmi szövetségbe tömörüljenek. Így ítélte meg az akkori Békés Megyei Ifjúsági és Sporthivatal is, hiszen akkori munkatársai sokat segítettek a megyei szövetség kezdeti, botladozó lépéseinek kiigazításával. A szövetség alakuló ülésén részt vett a magyar karate-élet egyik legjelentősebb sportdiplomatája, Popper György is, aki tanácsaival segítette a szövetség munkáját. Szintén sokat segített Dr.Leyrer Richárd, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke is.A szövetség élén kezdettől fogva, először titkári, majd általános szakfelügyelői és végül elnöki funkcióban Gregor László All-Style karate mester áll. Az utóbbi tízenöt évben rendszeresen megrendezik a megyében a különböző korosztályos bajnokságokat – nagy sikerrel. Jó és sportszerű hangulat, megfelelő bíráskodás, tisztességes érmek, oklevelek, kupák teszik emlékezetessé ezeket a versenyeket, amelyen különböző stílusú sportbarátok találkoznak, s itt a barátság szó nem egy elcsépelt kifejezés! Békés megye harcművészei mindig is híresek voltak arról, hogy itt az egyes harcművész irányzatok tisztelik egymást és összetartanak! Egymás tisztelete a legfőbb kritériuma a szövetségbe való bekerülésnek.
Ez a szellem azt eredményezte, hogy különböző irányzatú klubjaink nagy részében megfelelő szakmai munka folyik, a nyílt megyei bajnokságok következtében jó képességű, több stílus sajátosságait ismerő, sokoldalú harcművészek nevelődtek ki.

Nem egyszer állhattak nagy nemzetközi versenyek, Világ- és Európa-bajnokságok dobogóira, az első helyet is beleértve.
A megyei szövetség munkájának motorjai a klubvezetők és edzők, akik mindenesként, gyakran társadalmi munkában végzik áldozatos munkájukat. Nélkülük a harcművészet hírét sem hallanák a megyében, s a kis kluboktól a nagy szakosztályokig a mai napig tartó óriási lelkesedéssel végzik a fiatalok nevelését.
Az egész lelkesedés nem érne semmit, ha a szövetség anyagi támogatás nélkül működne.
A klubok és a sportolók tagdíjai mellett a megyei önkormányzat és az utóbbi időben a fő szponzor, a Secret-Őr Vagyonvédelmi BT. jelenti az anyagi alapokat. Támogatásukra a jövőben is számítanak a harcművészek!

A megyei szövetség fő céljait a működési alapelvek foglalják össze:
  • A klubok és az irányzatok közötti barátság erősítése.
  • A hivatalos megyei bajnokságok kiírása és lebonyolítása.
  • A klubok képviselete és érdekvédelmi segítése az országos szövetségek viszonyában.
  • A harcművészet népszerűsítése.
  • Kapcsolattartás a települési önkormányzatokkal.
  • A média kapcsolatainak kihasználása.
Meg kell azt is említenünk, hogy szövetségünk autonóm, A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének keretében dolgozik, ami azért jó, mert az egyik legfontosabb cél a klubok érdekeinek védelme, amit a múltban számos esetben és gyakran kiélezett helyzetekben is biztosított. Az idő azt bizonyította, hogy klubjaink megérdemelték ezt a törődést.
A Békés Megyei Harcművész Szövetség továbbra is integrálni, szervezni szeretné a megye harcművész életét. Új jelentkezők vagy információ után érdeklődők a következő telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot a szövetséggel:
Telefon: 06-20-939-4844
Fax: 06-66-459-037
E-mail: gregorl@t-online.hu
Végezetül közöljük a megyei szövetség klublistáját. A klubokról információt, elérhetőséget a telefonon keresztül tudunk közölni. A jövőben Web lapunkon szeretnénk leközölni a megyei bajnokságok eredményeit, valamint a szövetségünk életének legfontosabb eseményeiről szóló beszámolókat is. Reméljük, a jövőben ezt is megtiszteli majd figyelmével!

A Békés Megyei Harcművész (Karate) Szövetség Klubjai:
All Style Karate & Kick-Box:
  • Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate és Kick-box Szakosztálya
  • Újkígyósi Kick-box Szabadidős Klub
  • Dévaványai SE Kick-box Szakosztály
  • Füzesgyarmati Kick-box SE
  • Contact SE,Orosháza
  • Okányi Kick-boksz Szabadidő SE
  • Mezőberényi Sportcsarnok SE
  • Gyulai Kick-box Klub
  • Békésszentandrási Hunyadi Mátyás SE Kick-box Szakosztály
  • Barátság SE, Battonya Kick-box Szakosztály
  • Kondorosi Kick-box Klub
  • Elit Küzdősport Klub, Békés
ITF-Taekwon-Do:
  • Mezőhegyesi “Platán” TKD Klub
  • Békéscsabai Lakótelepi SE ITF Taekwon-do Szakosztálya
  • Barátság SE, Battonya ITF Taekwon-do Szakosztály
  • T.É:T: SE (Dombegyháza, Orosháza)
  • ”Dragon” ITF Taekwon-do Klub Kétegyháza)
  • Szarvasi ITF Taekwon-do Klub
  • Magyarbánhegyesi ITF Taekwon-do Klub
WTF-Taekwon-Do:
  • Békéscsabai Lakótelepi SE WTF Taekwon-do Szakosztálya
Shotokan Karate:
  • Gyulai Shotokan Karate Klub
  • Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület
  • Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate Szakosztálya
Kyokushin Karate:
  • Orosházi Kyokushin Szabadidős Kör
  • Szamuráj Kyokushin Karate Klub, Doboz
  • Senshi Kyokushin Karate Egyesület (Szeghalom,Körösladány)
  • Karcagi SE bucsai csoportja, Bucsa
Aikido:
  • Békés Megyei Aikido Sport- és Kulturális Egyesület Békéscsaba
  • Békéscsabai lakótelepi SE Aikido Szakosztálya
Wing-Tsun:
  • Magyarországi Wing-Tsun Egyesület (Leung Ting) (Békéscsaba, Békés)
Wing Tzun
  • Békés Megyei Közelharc Egyesület
Önvédelem
  • Békéscsabai Közelharc Stúdió
OSS!
Shihan Gregor László
V. DAN All-Style Karate (Kick-boksz)
IV.DAN Ju-Jitsu (Goshin-jitsu ryu)

Nincsenek megjegyzések: