2016. augusztus 13.

A rectus diastasis az egyenes hasizmok rostjainak szétválása


A rectus diastasis az egyenes hasizmok rostjainak szétválását jelenti. Az izom rostok valamilyen külső vagy belső ok miatt, nem képesek tovább megfelelően funkcionálni, a rostjaik szétválnak, mely további problémákat vetít előre. A törzs elülső tartó pillére gyakorlatilag meggyengül. Leggyakrabban terhesség során jelentkezik rectus diastasis, de kialakulásának hátterében egyéb okok is állhatnak. Például genetikailag determinált kötőszöveti gyengeség, nehéz súlyok emelése, túlsúly. 

Terhesség alatt a fiziológiás folyamatok miatt növekszik meg a probléma kialakulásának esélye. A várandósság időszakában a szervezetnek rövid idő alatt kell alkalmazkodnia a magzat növekedéséhez, amit hasizom szövetének lazításával ér el (relaxin hormon). Ezt nevezhetjük gyakorlatilag egy fiziológiás diastasisnak. Problémáról akkor beszélhetünk, amikor a rostok szétválása meghaladja a 2 ujjnyi távolságot. Ebben az esetben már szükség van külső segítségre. A probléma általában a harmadik trimeszter idejében jelenik meg és a szülést követően válik látványossá. Hossza 10-12 cm, szélessége 3-4 cm is lehet.
Azért fontos, hogy ezzel a problémával foglalkozzunk, és kezeljük, mert a hasizmok és így az egyenes hasizom is, fontos szerepet játszik a törzs, gerinc tartásában. A hasizmok alkotják ugyanis az elülső támaszfalat. Ha ezek működésében hiba lép fel a rendszer egyensúlya megbomlik és fájdalmakhoz vezethet, mint például a derék, hátfájdalom. Továbbá a vena cava inferior szindróma esélye is megnő rectus diastasis esetén, melynek következtében romlik a vérkeringés mind az anya, mind a magzat szervezetében.
A rectus diastasis megelőzésére és kezelésére is vannak alternatívák, melyeket betartva és követve csökkenthetjük a diastasis következményeit és hatékonyan kezelhetjük is. 

A következő tanácsokat érdemes megfogadni terhesség során. Kerüljük azokat a tevékenységeket, amelyek hasi nyomásfokozódással járhatnak, mint például cipekedés, nehezebb tárgyak emelése. Amennyiben van már a családban gyermek érdemes a gyermek emelgetését is kerülni. Ügyeljünk a helyes testtartásra. Nagy hangsúlyt kell fektetni az úgynevezett haránt (transversus) hasizom tréningéjére, mely során funkcionális helyzetben eddzük az izmot, felkészítve a rá váró megnövekedett munkára. A gyakorlatokat érdemes a légzéssel összehangolni, ezzel segítve a funkciót és a helyes kivitelezést.

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a hasizmok tréningje itt nem a szokásos felülésekből, hasprésekből áll, hanem speciális gyakorlatokból, melyek funkciójukban edzik az izmokat. Sajnos mind a mai napig sokszor találkozunk a rectus diastasis terápiájaként kínált felülés és hasprés gyakorlatokkal, amelyek hosszú távon az izomzat még további szétnyílását és a medencealapi izomzat folyamatos lefelé nyomkodását érik el. A megfelelő feladatok általában nem is járnak látványos elmozdulással a végrehajtás során mégis 100x hatékonyabbak, mint a felülések. Sőt! Kiemelten fontos, hogy míg az egyenes hasizom problémájáról van szó, a terápia irányvonalát mégsem az egyenes hasizom direkt edzése képviseli.
Ebben az időszakban azok a gyakorlatok kerülnek előtérbe amelyek a haránt és az egyenes hasizom együttes, kombinált munkáját hozzák be a különböző funkcionális helyzetekben, mint például az ülés, az állás valamint a négykézláb helyzet. A funkcionális hasizomtréning kerüli a túlterheléseket és úgy alakítja az izomtónust, hogy az egyenes hasizom (rectus abdominis) újra középre tudjon húzódni. 

Rectus diastasis esetén érdemes szakemberhez fordulni, mert a nem megfelelő gyakorlatok, mint a felülés, hasprés végzése nem hogy nem hasznos, de ártalmas is lehet. Ezért csak az erre a célra kifejlesztett, megfelelően betanított gyakorlatokat végezzük.
Amennyiben a fentieket követjük, úgy jó eséllyel előzhetjük meg a problémát, ha pedig már jelen van, megfelelő, egyénre szabott gyógytorna segítségével megszüntethető a probléma és megelőzhetőek a későbbi következmények.

A folyamatosan kontrollált speciális gyógytorna mellett sokat segíthet a Tape ragasztószalag hozzáértő alkalmazása, amely megkönnyíti a szétvált izomrostok újraegyesülését.

Ne cipekedjünk, ne erőlködjünk! Kerüljük az erős forgást és a hajolgatást! Ügyeljünk a helyes testtartásra: nem is gondolnánk, milyen sok múlik rajta!



Nincsenek megjegyzések: