2013. június 23.

A Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága IX. Kongresszusa és 4. Prekongresszusa

KEDVES KOLLÉGÁK!



"Idén immár 9. alkalommal  kerül megrendezésre a kongresszus és a 4. pre-kongresszus. Az idei összejövetel a sokszínűség jegyében fog zajlani!
Az utóbbi évek gyakorlatához igazodva idén is lesznek külföldi előadók, melyek mindig frissülést, új színt hoznak a fizioterápiás gondolkodásunkba és ajtókat nyíthatnak meg új terápiás eljárások felé.
Kongresszusunk tudományos programját idén is a plenális üléssel nyitjuk meg, és legnagyobb örömünkre a tudományos élet kiválóságai, akadémikus professzorok fogadták el felkérésünket a plenáris előadásokra.
Természetesen lesz szó szakmapolitikáról is, meghívtuk többek közt az ETI osztályvezetőjét, a WCPT elnökét és a WCPT Európai Régió elnökét is. Ezzel az MGYFT vezetőségének célja az, hogy a Gardi Zsuzsa hagyományokra alapozva újra aktívan bekapcsolódjunk a nemzetközi szakmai munkába, illetve minnél több tagunkat tudjuk majd segíteni a külföldi szakmai fejlődés lehetőségével.
A sok gyakorlattal dúsított, komoly tudományos programot kiegészíti majd a „Régiók játéka”, amellyel célunk, hogy az országban dolgozó gyógytornászok még közelebb kerülhessenek egymáshoz, és egy vidám, felszabadult játékon keresztül ismerkedjenek meg egymással, egymás munkájával és látásmódjával.
A tudományos előadások mellett fontosnak tartjuk, hogy az elméleti és gyakorlati tudás még határozottabban összekapcsolódjon a klinikai demonstrációkon és workshopokon. Terveink szerint a választható szabadidős programok lehetőséget adnak majd, hogy a szakmai ismerkedéseket barátságok kialakulása és elmélyülése is követhesse.
Bízunk benne, hogy kongresszusunk programja nem csak a már nagy gyakorlattal rendelkező kollégák érdeklődését kelti majd fel, hanem a fiatal, illetve a már régebben nem praktizáló kollégák számára is vonzó lesz, és kedvvel vesznek részt e színes összejövetelünkön!
Ezúton bátorítok mindenkit, jelentkezzetek előadással, poszterrel, számoljatok be munkátokról, eredményeitekről, sikereitekről és esetleges kurdarcaitokról, mert mindenből tanulhatunk valamit!
Az MGYFT Kongresszusi Szervezőbizottsága az Asszisztencia csapatával együtt mindenkit szeretettel vár augusztusban Nyíregyházán!

Egyed Márta
MGYFT elnöke"
A IX. Kongresszus 4. Prekongresszus 2013.08.28-31. Nyíregyházán kerül megrendezésre.
A programok és jelentekzési lap, információ megtalálható: http://www.asszisztencia.hu/mgyft/index.php?menu=7



Nincsenek megjegyzések: