2017. október 15.

Október 20. Csontritkulás világnapja!

A csontritkulás (osteoporosis) világnapját 1999 óta tartják október 20-án az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO indítványára; Magyarországon 1996-ban rendezték meg először. A WHO a 2000–2010 közötti időszakot a csont és ízület évtizedévé nyilvánította.

Magyarországon minden tizedik embert érinti a csontritkulás problémája, és egyes előrejelzések szerint ez a szám a jövőben emelkedni fog. Az újbóli törés pedig ötször nagyobb eséllyel következik be azok körében, akik nem részesülnek megfelelő terápiában.

A csontritkulás kóros folyamat, amelynek következményeként a csontokban a szilárdságot és keménységet, valamint a testmagasság megtartását biztosító ásványi anyagok – főként a kalciumfoszfát és a sók – mennyisége csökken, emiatt a csontok elvékonyodnak, törékennyé válnak. A csontritkulás világszerte a 60–70 évesek mintegy egyharmadát, a 80 év felettiek kétharmadát sújtó betegség. Magyarországon is komoly népegészségügyi gond, minden harmadik klimax után levő nő szenved tőle, és a férfiakat sem kíméli. A „néma járvány” sokáig nem jár tünetekkel, ám később egy rossz mozdulatnak is törés lehet a következménye. Világszerte évente 9 millió combnyaktörés írható a romló csontsűrűség számlájára.

A csontképzés-csontbontás egyensúlyának felbomlása már a 35–40 éveseknél elkezdődik, folyamata a változó korú nők körében gyorsul fel a női nemi hormon, az ösztrogén termelésének leállása miatt. A csontvesztés ütemét helyes táplálkozással, rendszeres testmozgással le lehet lassítani, s kerülni kell a „kalciumrabló” dohányzást, a kávé és a szeszes italok fogyasztását. A kalcium a csontok fő alkotója, felszívódását, beépülését a D-vitamin segíti elő, ami természetes módon elsősorban a napfény hatására képződik szervezetünkben. A magyarországi vizsgálatok szerint a 60 év feletti lakosságnál súlyos D-vitamin hiány mutatkozik. Fontos a csontozat rendszeres terhelése is, a napi séta, kocogás, esetleg gyógytorna elősegíti a csontképzést. Genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség kialakulásában, azaz a csontritkulásra való hajlam örökölhető.

Ma már korszerű gyógyszerek állnak rendelkezésre, van olyan is, amelyből elegendő havonta egy szemet bevenni, s ugyanolyan hatásosan gátolja a kalcium kiürülését a szervezetből, mint a naponta alkalmazott készítmények. Sőt, már olyan szert is előállítottak, amelyből évente két adagot kell csak beinjekciózni.

Magyarországon a betegség a lakosság legalább kilenc-tíz százalékát érinti, s kétszer annyi nőt, mint férfit. Évente közel 14 ezer combnyaktörés, 27 ezer csukló-, mintegy 30 ezer csigolyatörés és további 30 ezer egyéb csonttörés fordul elő osteoporosis miatt, és az ezt elszenvedők 15–20 százaléka a leggondosabb ellátás ellenére is fél éven belül meghal a szövődmények következtében. A felvilágosítás hiányossága miatt a rászorulóknak mindössze egyhatoda kerül ellátásra. Az 1995-ben megindult Nemzeti Osteoporosis Program irányelvei szerint többszintű, az egész ország területét behálózó ellátó rendszer jött létre, minden rászoruló számára biztosítva a szűrés, a diagnosztikus és terápiás tevékenység hozzáférhetőségét.


Forrás: http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/oktober_20__a_csontritkulas_vilagnapja
http://www.eletforma.hu/test-es-lelek/tovabb-ne-torj-ma-van-a-csontritkulas-vilagnapja/

Ide tartozó oldalak: 
-Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai társaság: http://www.osteoporosis.hu/info.aspx?sp=200
-Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete: http://www.obme.hu/
-Csontsűrűség-mérő központok: http://www.hazipatika.com/cimtar/csontsuruseg-mero_kozpontok?id=33

Nincsenek megjegyzések: