2016. november 5.

Dystrophia Myotonica


A muscularis dystrophiák közül felnőttkorban a dystrophia myotonica (DM) fordul elő a leggyakrabban. Gyakorisága 1:8000. Ez a súlyos izombetegség autoszomális dominánsan öröklődik. Ez azt jelenti, hogy a beteg örököl egy normális, illetve egy megváltozott gént is. Azonban a megváltozott gén felülírja a normális gént, úgymond dominálja azt. Ez vezet ahhoz, hogy az egyén a genetikai betegséget örökli. A myotoniás dystrophiát gyakran Steinert-betegség néven is hívják.

Jellemző tünetei a Következők:

  • autoszomális domináns öröklődésű
  • a felnőttkori típus általában a 2-3. évtizedben jelentkezik
  • distalisan kezdődő izomgyengeség és –atrophia
  • az izmokban myotoniás reakció
  • myopathiás arcvonások és ptosis (gyászvitéz)
  • kopaszodás
  • cataracta és blepharoconjunctivitis
  • hereatrophia, illetve menseszavarok
  • munkaképesség-csökkenés a 4-5 évtizedtől, a várható élettartam megrövidül
A gént 1992-ben sikerült azonosítani. A Dystrophia Myotoniát előidéző génhiba a 19q13 lókuszon található. A génről átíródó polypeptid a protein kinázok családjába tartozik, ezért lett a gén neve myotonin protein kináz (MPK). A gén 3’ át nem íródó régiójában (3’ UTR) egy un. „instabil trinucleotid repeat” (cytosin-thymin-guanin- CTG) szekvencia van, mely a betegekben magasabb számban ismétlődik. Egészséges populációkban a CTG kodon száma 5-38, a preklinikai esetekben 50-80, a klasszikus formában néhány 100, míg a legsúlyosabb formában akár 2-3 ezer is lehet. A populáció 75 %-ában a homológ kromoszómákon a CTG-ismétlődések száma eltérő, melyet a genetikai vizsgálatnál figyelembe kell venni.
A DM több szervrendszer diszfunkcióját együttesen eredményezi. A betegség jellegzetessége az egy családon belüli nagyfokú fenotipikus variábilitás. A DM öröklődésekor gyakran megfigyelhető az anticipáció jelensége. Ez azt jelenti, hogy az egymást követő generációkban a klinikai kép egyre súlyosabb.

A betegség főbb tünetei:

  1. Myotonia: elsősorban a nyelv, thenar és alkar extensor izmaiban
  2. Izomgyengeség: évekkel megelőzi a többi klinikai tünetet.
  3. Izomatrophia: arcizmok, valamint a disztalis végtagizmokat érintően.
  4. Egyéb szervek: szem (katarakta), szív (ritmuszavar), endokrin rendszer (diabetes mellitus, hypothyreosis), frontalis alopécia, testicularis atrophia.

Megjelenési formái:

  1. Dystrophia myotonica (98%), MPK, AD, 19q13.3.
  2. Dystrophia myotonica 2-es típusa (ritka), AD, 3q21.
  3. Congenitalis dystrophia myotonica.

Patogenezis:

A betegség génjét már 1992-ben meghatározták, ennek ellenére a patomechanizmus nem ismert pontosan. A homozigóta MPK deléciós egerekben csak az izomgyengeség, a myopathia mutatkozott, de myotóniás reakció nélkül. Tehát a gén – és ezzel a funkciójának teljes elvesztése – nem magyarázza a kórképet. A transzgenikus állatokban hypertrophiás cardiomyopathia jelent meg egyéb tünet nélkül. Ismert, hogy a 19-es kromoszóma MPK-gént tartalmazó régiója gazdag génekben. Az MPK-tól 5’ egy szignál transzdukciós fehérjét kódoló gén van. MPK-tól 3’ irányban DMAHP gén található, mely expressziója a DM betegekben csökkent. A gének együttes szerepe a patogenezisben ismeretlen. Kutatások folynak a kóros géntermék intracellularis hatásának transzkripciós és transzlációs szinten történő meghatározására. Megállapítást nyert, hogy az MPK-gén pre-mRNS-e megváltoztatja más CUG-tartalmú pre-mRNS processzingjét az ehhez a folyamathoz szükséges reguláló fehérjék (pl.:CUGBP1) lekötésével. Vizsgálják az MPK-géntermék intracellularis folyamatokban betöltött szerepét is. In vitroadatok vannak a foszforilációs hatásáról (hisztonok, cAMP, RNS-kötő fehérjék). Ismert a Na+/L-CA2+ ioncsatorna feszültségérzékenységét módosító hatása. A klinikailag DM-nak tűnő esetek 98%-ában igazolható a 19q13.3 lókuszon lévő CTG-ismétlődés expanziója. 1992 óta azonba jelentek meg olyan közlemények, melyekben olyan esetekről számolnak be, ahol nem sikerült a kóros kodon expanzióját igazolni, ugyanakkor a klinikai kép típusos volt DM-ra. A kapcsolódási vizsgálatokkal a 3. kromoszóma q-karjára térképezték ezen esetekben a gén lókuszát.

Diagnózis:
  1. Klinikai kép, valamint családi anamnézis.
  2. Labor: CK-, várcukor, pajzsmirigyhormon-szint, szérum-immunglobulinszint meghatározása.
  3. EMG, EKG.
  4. Izombiopszia: maginternalizáció, szelektíp I. típusú rost atrophia mutatható ki enzimhisztokémiai vizsgálattal, ring fibres – harántcsíkolatot mutató rostok subsarcolemmálisan.
  5. Genetikai vizsgálat és szűrés
    nehézséget jelent, hogy a populációnak csak a 75%-ában a homológ kromoszómákon a CTG-ismétlődések száma, tehát a vizsgálatok 25%-ában az egyszerű, egylépéses „polimerase chain reaction” (PCR) álpozitív eredményt adhat.
A dystrophia myotonica kezelése

A kezelés fő feladatai az izomgyengeség szupportív terápiája, a szívritmuszavarok monitorozása, farmakoterápiája, és szükség esetén pacemaker beültetése. Az izommerevség tüneti terápiája 2x1 kapszula Mexitil, vagy 3-4 x 250 mg procainamid, vagy 3x100 mg difenilhydantoin, vagy napi 400-600 mg carbamazepin. A kardiálisan ható szereket csak fokozott kardiológiai kontroll mellett szabad beállítani. A cataractát meg kell operálni, az endokrinológiai zavarokat tünetileg kezeljük. Eddig tesztoszteronpótlással és humán növekedési hormon adásával próbálkoztak, de a kezelés csak az izom tömegét növelte, s nem javult az izomerő. IGF1 kis beteganyagon történő alkalmazása javította az izom proteinszintézisét és az inzulinválaszt, de hatásosságának igazolására további vizsgálatok szükségesek. 
Az általános izomerőt gyógytornával, úszással, fehérjedús táplálkozással próbáljuk egyensúlyban tartani.
Műtétek esetén a dystrophia myotonicás betegek különös figyelmet igényelnek. Az általános anaesthesia helyett a lokális, vagy a regionális anaesthesia alkalmazását javasoljuk. A betegek nem kaphatnak ugyanis suxamethoniumot vagy egyéb depolarizáló szert, sem nagy dózisú thiopentalt. Az izomrelaxációhoz rövid hatóidejű szert kell választani (atracurium, vecuronium). Az opiátok légzésdepressziót okozhatnak, adásukat kerülni kell. Az altatáshoz nitrogénoxid/oxigén keveréket ajánlunk, 0,8% enfluranenal vagy 1% isofluranenal. Terhesség esetén és szüléskor különös figyelemmel kell gondozni a kismamát.

Nincsenek megjegyzések: