2012. június 3.

Beszámoló a Békés megyei Szakmai napról:

A Magyar Gyógytornászok Társasága Békés Megyei Alapszervezete és a Thera-Team Kft.  a nemrégiben felújított békési gyógyfürdőben rendezte idén a gyógytornászok részére megtartott szakmai napot április 14-én. A megjelent 15 résztvevőt először Dr. Farkas Ida reumatológus főorvos asszony köszöntötte, majd a nap háziasszonya, Martin Mónika gyógytornász ismertette a színvonalasan felújított gyógyfürdő múltját és jelenét. Az érdeklődök megtekinthették a  különböző gyógyászati eszközöket, kezelési lehetőségeket, mint például a rekeszes galvánkezelést, az iszappakolást és súlyfürdőt, a tangentort, valamint a különböző elektroterápiás eszközöket, csak hogy a teljesség igénye nélkül egy párat felsoroljak. 

A Power Pointos előadást követően részt vettünk egy „3D Balance Training”-en, melyet a Magyar Olimpiai Csapat gyógytornásza, Moldvay Ildikó mutatott be számunkra. A tréning fő eszköze a „3D szett” volt, mely segítségével új gyakorlatsorral, edzésmódszerrel ismerkedhettünk meg.  Az edzés folyamán nagy hangsúly kapott az erőnlét és az egyensúly fejlesztése egyaránt. Az összegyűlt csapat kedve derűs volt a szürke és esős idő ellenére is, mely köszönhető a közösen végzett gyakorlatoknak, valamint a szervezők vendégszeretetének. 


A nap végén a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a békési gyógyvíz jótékony hatását, valamint a „Caracalla-kádat” is, mely a pezsgőfürdőt ötvözi a fényterápiával. Ez az országos szinten is ritkaság számba menő terápiás eszköz remek kikapcsolódást jelentett a mozgalmas nap végére.

Gróh Éva, gyógytornász